Chapter Five: Exploring

Másnap elindultam a könyvtárba, ahol a nyomozásomat szándékoztam kezdeni. Nem volt kivel mennem. Lucy szemmel láthatólag nem hitt nekem, Alexet pedig nem akartam ezzel zavarni.

A brooklyni könyvtár nem volt sem túl nagy, sem túl modern. Az egyszintes, ormótlan betonépületben annál több könyv volt. Régen, amíg nem ismertem senkit a városban, sokszor jártam ide. Volt egy kis médiaszoba is, amiben volt pár ócska, régi számítógép.

Belépve üdvözölte vén könyvtárosnőt, akit nem nagyon izgatott az érkezésem, talán észre sem vette. Mindig gyanúsan méregetett, így inkább magamnak szerettem volna megkeresni az okkultista könyveket, még a végén azt hitte volna, hogy sátánista vagyok, vagy valami ilyesmi. A vén szipirtyóból ki is néztem. Bementem a viszonylag tágas, könyvektől roskadozó polcokkal telezsúfolt szobába, amit könyvespolcok osztottak kisebb ficakokra, ahol az ember kényelmesen elbújhatott egy jó kötettel akár órákra is. A fehérre meszelt, mára koszos falakat itt-ott könyves plakátok díszítették, némelyik félig leszakadt a falról. Elolvasgattam a mennyezetre függesztett táblákat, amik a témákat hirdették: regények, enciklopédiák, tudományok, történelem... aztán a leghátsó sarokban megpillantottam a táblát, amit eddig egyszer sem vettem észre.

Vallások és okkultizmus.

Ez lesz az enyém. A neonlámpák sárga, pislákoló fénye alatt böngészni kezdtem a polcot. Legfelül voltak a kereszténységről íródótt könyvek - ebből volt a legtöbb, majdnem három sor - alatta pedig a zsidó, buddha és a többi vallásról íródótt kötetek sorakoztak. A legalsó polcon foglalt helyet az okkultizmus. Végighúztam a kezem a többnyire poros gerinceken, amikről a vastag porréteg miatt nehezen lehetett megállapítani, eredetileg milyen színűek lehettek. Az alig kivehető címek hirdették a könyvek tartalmát: Okkultizmus kezdőknek, A másik oldal, Wicca vallás alapszabályai, Poltergeist... Azt se tudtam, hol kezdjem a keresést, amikor véletlenül a lelöktem egy könyvet, ami hatalmas puffanással ért földet. Felemeltem a fekete bársony borítású kötetet a földről. Necromanciti mundi - hirdette az arany felirat az elején. Leültem egy asztalhoz, és kinyitottam a vastag kötetet.

"Necromanciti mundi - A szellemidézés világa

A nekromancia régi mestersége az óidőkig vezethető vissza. Akkorról származnak az első elbeszélések félig ember-félig démoni eredetű természetfeletti lényekről, akik fel tudták venni a kapcsolatot az árnyvilággal. Sokszor a sötétség mestereiként, az árnyak bűvölőiként is nevezték e különleges képességű lényeket."

Bár nem hittem a szellemidézőkben, eddig messze ez volt a leglogikusabb magyarázat, amit találtam. Muszáj volt róla többet is megtudnom. Magamhoz szorítottam a könyvet, és a kölcsönzőpulthoz lépkedtem.

A banya felnézett rám golyóállóüveg vastagságú szemüvege mögül, és furcsán nézegette a könyvemet, amit időközben a pultra csúsztattam az olvasójegyemmel együtt, de szerencsére nem szólt semmit, csak begépelte a számítógépébe a kölcsönzésemet, aztán felém csúsztatta a könyvem. Kifelé menet közben köszöntem neki, mire a válasza csak egy "időben hozzam vissza a könyvet" mormogás volt az orra alatt. Hát nem elbűvölő egy teremtés?

Otthon elővettem a könyvem, és egy tea mellett olvastam tovább a megsárgult lapokat.

„ A nekromancia magában foglalja a szellemidézés és feltámasztás művészetét, bár utóbbira az elmúlt közel ötszáz évben csak egyszer láttunk példát. Egy átlagos nekromanta képes megidézni halott emberek lelkeit, akár azzal, ha a halott nyugvóhelyéhez közel tartózkodik.

A nekromancia nem tanulható mesterség, csak egyenes ágon öröklődik. Ha mindkét szülő nekromanta, a gyermekük nagy valószínűséggel örökölte erejüket, ha csak az egyik szülő teljes erejű nekromanta, a gyermek vagy normális halandóként születik, vagy előfordul, hogy csak a nekromancia egyes tulajdonságait képes magában előhívni.

Amikor egy nekromanta megidéz egy lelket, megszabhatja a feltételeket. Ha akarja, a körülötte lévő halandók is képesek kommunikálni a halottal, bár ilyen idézést végrehajtani rendkívül veszélyes, mivel a halandókra és a többi nekromantára ilyenkor nem vonatkozik az a biztonság, ami az idéző nekromantát védi a lélek fizikai mivoltától és haragjától. Az idéző nekromantában a lélek nem tehet kárt, mivel Ő hozta a lelket erre a világra, így valamilyen mértékben függ tőle. A történelemben nem egyszer fordult elő, hogy egy nekromanta akár több száz halandó társaságában idézett, a dühös megidézett lélek pedig mészárlást rendezett.”

Ez a szöveg ellent mondott mindennek, amit tudtam. Ilyen dolog nem létezik. Egyszerűen nem létezhet. Nem létezik nekromancia, nem létezhet. Nem léteznek szellemidézők, biztosan nem. Tehát ez a próbálkozás ezek szerint sikertelen volt. Feleslegesen kutattam valami után, amit talán sosem fogok tudni megmagyarázni.

Nagyot sóhajtva keltem fel a kedvenc fotelomból, és a könyvet besüllyesztettem a táskám aljába. Holnap vissza fogom vinni a könyvet, hiszen semmi hasznosat sem tudtam meg belőle. Igen, holnap munka után beugrok a könyvtárba.